Nils and Agnieszka by Anita Harag Translated from Hungarian by Marietta Morry and Walter Burgess

First I learn who I am and where I come from. I learn to ask who you are and where you come from. I understand your name even though it has a foreign sound to it and I had never heard it before, I understand that it’s your name. I understand you geographically, how far your place of birth is from mine. I find out where you live now, and how far it is from the place you were born. I understand that you like adventures and left home. Or it wasn’t a sense of adventure that made you leave, but necessity. This I don’t know yet, only the facts. I don’t have words for this. I say which languages I speak and ask you which languages you speak, in case we have a language in common.

After having found out who you are and where you come from, where you live, which languages you speak, I learn to ask how old you are and learn to tell you how old I am. You are closer to forty, I am closer to thirty. You have lived four years more than me, you were alive when I didn’t yet exist. I want to ask what the world was like when I didn’t yet exist but cannot ask because I don’t yet know the past tense. Only the present exists, everything is happening in the present including that which I will be doing later and which I have already done. I learn to ask what your job is. I don’t understand the word but pretend I do. I can also tell you what my job is. You understand it right away. The word means the same thing in your language. We like the words we already know from another language. I tell you that I am not married, you tell me you are. We learn words like “divorced”, “separated”, “widow”. We make up people, for example I tell you that there is a woman called Agnieszka, Agnieszka is a pretty name, the woman is also pretty, I decide and if she is Agnieszka then she is Polish. She is not married, not a widow, lives in Jelenía Góra. You ask where Jelenía Góra is. In Poland, Agnieszka lives in Poland. You make up a man called Nils who is from Sweden and lives in Orléans. Nils lives apart from his wife who stayed in Sweden.

I tell what I like to do and what kinds of dishes I like. We play that we are in a restaurant and ordering something. We don’t have to have a conversation, we wouldn’t be able to, except maybe to say what we like to do on weekends and what we like on the menu. Many diners talk about this. I don’t know how to say scalloped potatoes, so I say I like chicken with potatoes. Instead of crêpe I ask for cake, I learn the word “cake” before “crêpe”. I try to say what I will do on the weekend, I walk, I don’t know how to say “cave”, instead say that I go to a dark place. At first he thinks I mean it figuratively and starts worrying. What sort of dark place? It worries me that I might have to describe a cave with my hands, so I say I am going for a walk not in the city. He spends the weekend with his family. He’s married with two or three children, sometimes he says three, sometimes two. I don’t dare to ask why sometimes it is three and sometimes two. I worry that one child died but if I ask about it he cannot tell me that he died because we haven’t yet learned to say “to die”, only “to be born”, besides he would never say this out loud not even in his own language. And then he would start to paraphrase it or use sign language or wouldn’t do anything. How do you show with your hands that your child died? Do you point at the sky or below the ground, or like in gangster movies, make a slicing motion across your neck? That doesn’t mean to die but to kill, and it’s very inappropriate to think about that and I feel ashamed. I ask him instead, does Nils have any children? He says no. It must be easier to move to Orléans from Stockholm when you don’t have a child. We haven’t learned the word “easier” yet. And does Agnieszka have any children, he asks. No. And does Agnieszka want any children? She doesn’t. Agnieszka is a few years older than me, Nils is a couple of years younger than him. Nils doesn’t know if he wants children, he is waiting for the good woman. The good woman, I ask. We both start laughing. And Agnieszka is waiting for the good man. Good women are waiting for good men, and good men are waiting for good women. We learn numbers. I always get two mixed up with three and six with seven. Instead of six bananas I say seven bananas, instead of two photos I say three. I have to think again what exactly he said, which word he used about how many children he has. Now we are going shopping. We write down the words about what we need to buy, I have to pay attention to buy three bananas and not two. Instead of words I use numbers. He’s the salesclerk although I would prefer that he were Nils and I Agnieszka. I have to tell him what I need and I can. Milk, bread, chocolate. He tells me how much it costs, I try to bargain, to which he replies that this is not a market. This is not a market, but he smiles as he says it. I pay and say good-bye. See you, then good day. We switch roles, he’s the customer and tells me what he needs. I forget to ask “may I help you”, it was only after that he was supposed to say what he would like. I am supposed to answer that the rolls are not ready yet and will take five minutes more. We are supposed to have a conversation over the counter. He asks what I am doing on the weekend. I am trying to figure out what to say, what I did on the weekend or what I was going to do. I try to come up with new activities, not walking, not reading, not watching good movies. I don’t know how to say “map”. I’m going to Orléans. For real, he asks. I answer, I am going to Orléans and see the city and walk to the Loire River. I ask him what he does. I know he will come up with some activity that we have already learned. He says he is going to walk in the city. He’s going to go to the center and will be walking there. He likes the city centre, it’s very kind. He means pretty.

I find out that he wakes up earlier than me, at five in the morning. Every morning he gets up at five except on the weekend when it’s at seven. He goes for a run, prepares breakfast for the children, either he or the wife. That’s how he says it “the wife”, the wife prepares breakfast for the children. He goes to work, has lunch at the market. No, not at the market, that’s something different. In a restaurant? No, in a very small restaurant. Café? If a café means a very small restaurant, yes. He works until five in the afternoon. I get up at eight and work from nine to five- thirty. He asks if I am not late for work. No, I’m not. The wife gets up at six to have time to get ready. The wife is slow. In the evenings I read, I lie, he plays with his children in the evenings, he lies. We learn how to say “calm”, “cheerful”, “tired”, “sad”. He asks me how I am feeling. Calm, I answer. I ask him how he is feeling. Sad, he answers. Why sad? Why are you sad, I correct myself. He cannot say it.

We have to make a phone call. I am organizing a party and am to invite him. I have to ask him to bring grapes and bananas for the fruit salad. We pretend that we are phoning, the phone rings at his place. Hello, it’s Agnieszka, I say. He’s surprised and says, this is Nils. I tell him that I live in Orléans. Agnieszka is not deterred by not knowing the language well and  hardly knowing anyone in this strange country. Nils asks me when I come here. What he means is when I came here. Four weeks before now, I say. Four weeks ago, he asks back. And how long I stay. I stay here all the time. I don’t know how to say “for good”. I ask him if he would like to see my new apartment. It has a living room that’s sunny, a bedroom that has a balcony, a kitchen that is small, a bathroom that is a good size, a toilet and a hallway that is wide for a hallway. Compared to a vestibule it’s wide. Compared to a living room it’s narrow. I ask him if he would like to see the wide hallway. He replies that he would. Agnieszka says she is giving a party. A party to celebrate the new city. We don’t say that, then she gives a party to celebrate her move. That we do say. Agnieszka hardly knows anyone in Orléans, only Nils and a girlfriend of hers who has four children. She can hardly talk to the girlfriend even on the phone because one of the children is either crying, crashes against the window, bumps a head against a corner of the table, is hungry, has just woken up, is going to bed, or just is there. Agnieszka hopes, I hope, she won’t be able to come this time either and it will be just the two of us, Nils and I. I tell him, it’s going to be a small party. Nils says it doesn’t matter, those are the best ones. What should he bring, he asks. Grapes and bananas for the fruit salad. Any alcohol? Yes, he should bring a bottle of white wine and a key chain. A key chain, why? Because I know how to say it. Where will the party be, he asks. I send him the address in an email. Agnieszka is very pretty he says, but he means she is kind. And when is the party, Nils asks. On Saturday at three in the afternoon. Then he will be there at three in the afternoon. All right, Agnieszka is expecting him.

Nils és Agnieszka

 by Harag Anita

Először azt tanulom meg, ki vagyok és honnan jöttem. Megtanulom megkérdezni, te ki vagy, és honnan jöttél. Megértem a neved, akkor is, ha idegen hangzása van, és még sosem hallottam ezelőtt, megértem, hogy ez a te neved. Megértelek földrajzilag, milyen messze születtél onnan, ahol én születtem. Megtudom, most hol élsz, milyen messze laksz onnan, ahol születtél. Megértem, hogy kalandvágyó vagy, és elszakadtál. Vagy nem kalandvágyból jöttél el, hanem szükségből. Ezt nem tudom még, csak a tényeket. Erre még nincsenek szavaim. Elmondom, milyen nyelveken beszélek, és megkérdezem, te milyen nyelveken beszélsz, hátha van közös nyelvünk.

Miután megtudom, ki vagy, honnan jöttél, hol élsz, és milyen nyelveken beszélsz, megtanulom megkérdezni, hány éves vagy, és megtanulom elmondani, hány éves vagyok. Te közelebb a negyvenhez, én a harminchoz. Négy évvel többet éltél nálam, úgy éltél, hogy én még nem voltam. Meg akarom kérdezni, milyen volt a világ, amikor én még nem voltam, de nem tudom megkérdezni, még nem ismerem a múlt időt. Csak a jelen van, minden jelenben történik, az is, amit meg fogok tenni, és az is, amit már megtettem. Megtanulom megkérdezni, mivel foglalkozol. Nem értem a szót, de úgy csinálok, mintha érteném. Én is el tudom mondani, mivel foglalkozom. Rögtön megérted. A te nyelveden ugyanazt jelenti a szó. Szeretjük az olyan szavakat, amiket egy másik nyelvből már ismerünk. Elmondom, hogy nem vagyok házas, te elmondod, hogy házas vagy. Megtanuljuk azokat a szavakat, hogy elvált, külön élő, özvegy. Elképzelünk embereket, például azt mondom, van egy Agnieszka nevű nő, az Agnieszka szép név, a nő is szép, döntöm el, és ha Agnieszka, akkor lengyel. Nem házas, nem özvegy, Jelenía Górában él. Megkérdezed, hol van Jelenía Góra. Lengyelországban, Agnieszka Lengyelországban él. Te elképzeled Nilset, aki Svédországból jött, és Orléans-ban él. Nils külön él a feleségétől, aki Svédországban maradt.

Elmondom, mit szeretek csinálni, és elmondom, milyen ételeket szeretek. Eljátsszuk, hogy egy étteremben vagyunk, és rendelünk valamit. Beszélgetnünk nem kell, nem is tudnánk, legfeljebb annyit, mit szeretünk csinálni hétvégén, mit szeretünk az étlapról. Sok ebédnél beszélgetnek erről. Nem tudom, hogyan kell mondani a rakott krumplit, ezért azt mondom, a csirkét szeretem krumplival. Palacsinta helyett tortát kérek, a torta szót előbb megtanulom, mint a palacsintát. Megpróbálom elmondani, mit fogok csinálni a hétvégén, sétálok, jelen idő, nem tudom, hogyan mondják a barlangot, helyette azt mondom, kirándulok egy sötét helyre. Először azt hiszi, átvitt értelemben, és aggódni kezd. Milyen sötét helyre? Megijedek attól, hogy el kell mutogatnom a barlangot, ezért azt mondom, csak sétálni megyek, nem a városban. Ő a családjával van a hétvégén. Házas, két vagy három gyerekkel, néha azt mondja, három gyereke van, néha azt, hogy kettő. Nem merek visszakérdezni, miért van kettő, ha a múltkor még három volt. Félek, hogy meghalt a gyereke, és én rákérdezek, ő pedig nem tudja elmondani, hogy meghalt, mert még nem tanultuk, hogyan van az, meghalni, csak azt, hogy születni, és egyébként sem mondja ki ezt soha, a saját nyelvén sem. És akkor elkezdené valahogy körülírni, vagy mutogatná, vagy nem csinálna semmit. Hogyan mutogatod el, hogy meghalt a gyereked? Felmutatsz az égre, vagy le a föld alá, vagy mint a gengszterfilmekben, elhúzod az ujjad a nyakadon? Az nem meghalnit jelent, hanem megölnit, és nagyon illetlen, hogy ez jut eszembe, elszégyellem magam. Megkérdezem helyette, Nilsnek van-e gyereke. Azt mondja, nincs. Könnyebb lehet gyerek nélkül Stockholmból Orléans-ba költözni. A könnyebb szót még nem tanultuk. És Agnieszkának van gyereke, kérdezi. Nincs. És Agnieszka akar gyereket? Nem akar. Agnieszka idősebb nálam pár évvel, Nils fiatalabb nála pár évvel. Nils nem tudja, akar-e gyereket, a jó nőt várja. A jó nőt, kérdezek vissza. Mindketten elnevetjük magunkat. Agnieszka meg a jó férfit várja. Jó nők várnak jó férfiakra, és jó férfiak várnak jó nőkre. Tanuljuk a számokat. Mindig felcserélem a kettőt a hárommal, a hatot a héttel. Hat banán helyett azt mondom, hét banán, két fotó helyett azt mondom, három fotó. Újra át kell gondolnom, mit mondott pontosan, milyen szót használt, hány gyereke van. Most bevásárolni megyünk. Felírjuk a szavakat, mit kell vásárolnunk. Figyelnem kell, hogy három banánt vegyek, és ne kettőt. Betűk helyett számokkal írom. Ő az eladó, pedig jobban szeretném, ha Nils lenne, én pedig Agnieszka. El kell mondanom neki, mire van szükségem, el is tudom mondani. Tejre, kenyérre, csokira. Megmondja, mennyibe kerül, próbálok alkudni, mire azt feleli, ez nem piac. Ez nem piac, de mosolyog hozzá. Kifizetem, és elköszönök. Viszlát, aztán jó napot. Szerepet cserélünk, ő a vásárló, és elmondja, mire van szüksége. Elfelejtettem megkérdezni, miben segíthetek, utána kellett volna elmondania, mit szeretne. Azt kell válaszolnom, hogy a zsömle még nincs kész, öt perc. Beszélgetnünk kell a pult fölött. Megkérdezi, mit csinálok hétvégén. Gondolkodom, mit mondjak neki, mit csináltam a hétvégén, vagy mit fogok csinálni. Próbálok új elfoglaltságot kitalálni, nem sétálok, nem olvasok, nem nézek jó filmeket. Nem tudom, hogyan mondják a térképet. Orléans-ba megyek. Igaziból, kérdezi. Azt válaszolom, Orléans-ba megyek, megnézem a várost, elsétálok a Loire folyóhoz. Megkérdezem, ő mit csinál. Tudom, hogy ki fog találni valami újat ő is, új elfoglaltságot, amit már tanultunk. Azt mondja, sétálni fog a városban. Bemegy a centrumba, és ott fog sétálni. Szereti a belvárost, nagyon kedves. Úgy érti, hogy szép.

Megtudom, hogy korábban ébred, mint én, reggel ötkor. Minden reggel ötkor kel, kivéve hétvégén, olyankor hétkor. Futni megy, reggelit készít a gyerekeknek, ő vagy a felesége, úgy mondja, a feleség, a feleség is készít reggelit a gyerekeknek. Munkába megy, a piacon ebédel. Nem, nem a piacon, az más. Egy étteremben? Nem, egy nagyon kicsi étteremben. Büfé? Ha a büfé nagyon kicsi éttermet jelent, akkor igen. Délután ötig dolgozik. Én nyolckor kelek, kilenctől fél hatig dolgozom. Megkérdezi, nem kések-e el a munkából. Nem kések. A feleség hatkor kel, hogy el tudjon készülni. A feleség lassú. Esténként olvasok, hazudom, ő esténként a gyerekeivel játszik, hazudja. Megtanuljuk, hogyan kell mondani a nyugodtat, vidámat, fáradtat, szomorút. Megkérdezi, milyen a kedvem. Nyugodt, válaszolom. Megkérdezem, milyen a kedve. Szomorú, válaszolja. Miért szomorú? Miért vagy szomorú, helyesbítek. Nem tudja mondani.

Telefonálnunk kell. Bulit szervezek, és meg kell hívnom. Meg kell kérnem, hogy hozzon szőlőt és banánt gyümölcssalátának. Eljátsszuk, hogy telefonálunk, csörög nála a telefon. Hallo, itt Agnieszka, szólok bele. Meglepődik, és azt mondja, itt meg Nils. Elmondom, hogy most Orléans-ban élek. Agnieszkát nem tartja vissza, hogy nem ismeri elég jól a nyelvet, és hogy alig ismer valakit az idegen országban. Nils megkérdezi, mikor jövök. Úgy érti, mikor jöttem. Négy héttel ezelőtt, mondom. Négy hete, kérdez vissza. És meddig maradok. Állandóan itt maradok. Nem tudom, hogy van az a szó, hogy örökre. Megkérdezem, szeretné-e látni az új lakásomat. Van benne egy nappali, ami napos, egy hálószoba, aminek erkélye van, egy konyha, ami kicsi, egy fürdőszoba, ami praktikus nagyságú, egy vécé és egy folyosó, ami folyosóhoz képest széles. Összehasonlítva egy előszobával, széles. Összehasonlítva egy nappalival, keskeny. Megkérdezem, szeretné-e látni a széles előszobát. Azt válaszolja, szeretné. Egy bulit csinál, mondja Agnieszka. Egy bulit, hogy megünnepelje az új városát. Ilyet nem mondunk, akkor egy bulit csinál, hogy megünnepelje a költözést. Ilyet már mondunk. Agnieszka alig ismer valakit Orléans-ban, csak Nilset és egy barátnőjét, akinek négy gyereke van. A barátnőjével telefonon is alig lehet beszélni, mert valamelyik gyerek mindig sír, nekimegy az ablaknak, beveri a fejét az asztal sarkába, éhes, felébred, lefekszik, van. Agnieszka reméli, remélem, hogy most sem tud eljönni, és ketten maradunk Nilsszel. Azt mondom, kicsi buli lesz. Nils azt mondja, nem baj, azok a legjobbak. Mit hozzon, kérdezi. Szőlőt és banánt gyümölcssalátának. Alkoholt? Igen, hozzon egy üveg fehérbort és kulcstartót. Kulcstartót miért? Mert tudom mondani. Hol lesz a buli, kérdezi. Elküldöm a címet e-mailben. Agnieszka nagyon szép, mondja. Úgy érti, hogy kedves. És mikor lesz a buli, kérdezi Nils. Szombaton, délután háromkor. Akkor délután háromra ott van. Rendben, Agnieszka várja.

Anita Harag was born in Budapest in 1998.  After finishing her first degree in literature and ethnology she completed graduate studies in India Studies.  Her first short stories that appeared in magazines earned her several literary awards and prizes.  In 2020 she was the winner of the Margó Prize, awarded to the best first time fiction author of the year, for her volume of short stories “Rather Cool for the Time of Year”.  Her second volume, “You Always Have to Think of Someone”, including “Nils and Agnieszka”, came out in September 2023.

Marietta Morry and Walter Burgess are both Canadian; they translate contemporary fiction from Hungarian.  In addition to stories by Ms Harag (ten have been published), they also translate fiction by Zsófia Czakó, Anna Gáspár-Singer, Péter Moesko, András Pungor and Gábor T. Szántó; many of these translations have appeared in North American literary reviews including in Stinging Fly (Ireland), The Malahat Review (Canada), The Southern Review, The New England Review and Ploughshares (US). 

2 October 2024